10. Menet irány

"Én őt magát szeretem! Nem azért, mert szép, és főleg nem azért, mert gazdag (...). Sokkal jobban örülnék, ha nem lenne egyik sem. Akkor legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk lévő különbség, de attól még mindig ő lenne a leggyöngédebb, legönzetlenebb, legokosabb és legrendesebb lény, akivel valaha is találkoztam."

Stephenie Meyer

Az utat amerre menni szeretnék megtaláltam, sok mindenen átmentünk már Tommal az ismeretségünk eleje óta.  És barátokból szépen lassan szerelmesek lettünk. 

Sok érdekes beszélgetésünk volt már, sok mindent megszépítettünk a mindennapjainkba... pizzázóba tejet rendeltünk, macska követ szeretünk volna haza vinni, képesek voltunk a ki szereti jobban a másikat vitát többször eljátszani és kifesteni egymást, ki kenni a másikat éppen aktuális dologgal. Csomószor elbotlani egymás előtt, beceneveket adni a másiknak... gyerek neveket megbeszélni és annyi hülyeséget összehordani, ami az adott napba belefér, ugyan annyi komolysággal. Úgy gondolom, hogy össze passzolunk, de az élet igazol majd minket.

Soffia Masson  vagyok ezzel a történettel zárom az aktuális szemesztert és az első egyetemi évemet. Ezzel az a döntéssel, úttal és személlyel tervezem a jövőmet.Most már biztosan tudom, hogy létezik igaz szerelem, első látásra talán csak szimpátia és meg nem magyarázható érzelem. A csodákban ugyanúgy hiszek, és tudom véletlenek sincsenek.

09. Szerelemben és háborúban

"Minél többet hiszel el a szerelemről, amit megkaphatsz, annál több jelenik meg az életedben. A legkiszámíthatatlanabb időpontban talál meg, akkor, amikor nem is gondolnád. Talán egy nappal előtte azt mondod, soha többet nem fogadod el az eddigieket, másnap meg ott ülsz vele szemben, és már azt sem tudod, hogy kerültél oda, csak abban vagy biztos, hogy most minden más."  - Oravecz Nóra

Gyakran mondja az ember, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad. Régen úgy gondoltam, hogy még fiatal és tapasztalatlan vagyok ahhoz, hogy ezt megértsem és rá jöjjek tényleg így van de már biztos vagyok abban, hogy tévedtek. Nincs semmi amiben bármit meglehetne tenni... legalább is az én erkölcsi felfogásom szerint. Szeretek így elmélázni az ágyban fekve a lovagom karjaiba... megnyugtató... és még a csend is csendesebb. Békésebb és biztonságosabb, értéke valóban értéké válik és  az érzelmek, gondolatok veszik át helyét.

- A mi háborúnk talán maga a szerelem elkezdése volt... vagy amikor tojás csatát, víz csatát és tészta csatát vívtunk... -néztem rá Holdacskára, majd rám mosolygott és folytatta.

- Vagy, amikor megbeszéltük hogy mindenben én győzök, mint abban is hogy én szeretlek jobban. - erre rögtön rá vágtam, hogy "Nem, nem, mert én szeretlek jobban" - és ez a kis vita tovább folytatódott egészen két órán keresztül. Különböző érvekkel győzködtük az igazunkat és győzelmünket, természetesen mindkettőnk szerint más nyert... és a külső birok nem segítettek a döntéshozatalban. Viszont azt tudom, hogy nyertem... ha ő úgy gondolja, hogy jobban is szeret, az én nyereményem akkor is nagyobb és értékesebb... hiszen Ő. A legnagyobb győzelem ő. 

- Te...... - nyújtottam el a szóvégi magánhangzót.

- Igen szerelmem?

- Szeretlek.

- Én is szeretlek. Nagyon nagyon. - mondta Tom.

- Tudod mit kellene csinálni? -  néztem rá.

- Van pár ötletem. - húzta csibészes mosolyra az ajkát, közben a szeme sarkában lévő apró ráncok felerősödtek és közelebb kerültek egymáshoz. Ilyenkor biztosan tudom, hogy nem csak az ajka, és a szeme de a lelke is mosolyog.

- Igen? - vontam fel a szemöldököm, majd közelebb húzottam hozzá.

-Nyelv szkanderozni. - mondta elégedett vigyorral, ami abban a pillanatban az arcára is fagyott, miközben engem a röhögő görcs kerülgetett.

- Tiszta lökött vagy. - mondtam és megcsókoltam, majd kezdetét vette a nyelv szkander bajnokság.

08. Melletted ébredek fel

" Nem, nem első látásra szerettem bele,azt hittem úgy lesz nagy mindent elsöprő szerelmem...de nem,valami megfogott benne,valami össze láncolt minket,de az még részemről nem szerelem volt,sőt talán még barátság sem..,nem tudom mi volt az az érzés,de már nem számít. Ő harcolt,kitartott és türelmes volt velem,egyszer csak azon kaptam magam,hogy nem akarom elveszíteni,de nem tudtam hogy ez mi...nem volt szerelem,több volt mint barátság.Most már tudom.. idő idő kellett,hogy ő legyen a szerelmem,a barátom,a lelki társam,minden egyben."

Pontosan hogy történt én magam sem tudom, egy dolgot tudok, hihetetlen varázslat, az ami egyik napról a másikra átformálja az ember gondolatait. Erőt hagyünk törni a szerelemnek a bizalomnak és egyszer ésszre vesszük, hogy nyakik benne vagyunk... Féltem, sőt rettegtem ettől az érzéstől, amit Grace is tudod és amit mindenki tud aki igazán ismer, de engedtem a szívemre hallgattam és nem az eszemre, ami meglepő, hiszen egyre többször az eszem dominál és nem a szívem. Gyakrabban átgondolom hogy mit teszek, mióta az egyetemen vagyok, nem vagyok olyan betegesen őszinte és olykor még diplomatikus választ is adok... talán nem is vagyok annyira forró fejű, de ebben nem vagyok biztos. 

 - Soffy, tanultál? - kérdezi meg Leila, az egyik csoport társam, azt mire a válasz...

- Igen elmondhatjuk, na jó próbálkoztam, elolvastam háromszor. - mosolyodok el, mire Grace megforgatja a szemeit.

- Igen, tudjuk... "nem tudom, nem fog menni" - utánoz engem, majd hozzá teszi: Ötös. 

- Nem tudom miről beszélsz van négyesem is...

- Szerintem te maradj csöndben. - ajánlja figyelmembe..

- Hiszen én mindig csöndbe vagyok.. - kacsintok rá és nevetek a lányok nem értékelik az efféle humorom, amit nem is értek.

- Mész Tomhoz? - kérdezi Grace.

- Igen, hétvégén náluk leszek. - mondom egy mosoly kíséretében, és elindulunk a zh megírására. - Össze dolgozunk ugye? - teszem fel a költői kérdést.

- Mint mindig. - mondja egyszerre Leila, Grace és Tammy.

- Oké. - a lányok mikor kiérunk az épületből még rá gyújtanak egy cigarettára én pedig élvezem a napsütést és közben az anyagon gondolkodom és néha a gondoltaimet megzavarja Holdacska arca és mosolya...  Soffia, az istenért... a zhra koncentrálj, ötösnek kell lennie, aztán tudsz még dolgozni a tételeken és a hétvégéd majdhogy nem szabad és végig a te pizzás lovagoddal lehetsz. -bezsélem meg magammal gondolatba a dolgokat és figyelmemet ismét az anyagra összpontosítom. 

- Ez az utosó zh-nk aztán már csak a vizsgák. - mondja Tammy.

- Igen.. és nektek eggyel kevesebb.- teszem hozzá némi sajnálkozással.

- Menni fog az!- biztat minket Leila. Ugyan is Grace és én egy zh-t nem teljesítettünk 3-as átlagúra ezért szóbeliznünk kell, de majd szóban mindent elsöprünk.. Reméljük.

Bementünk zh-t írni, szerintem egész jó lett, majd elmentünk a könyvtárba utánna pedig vissza a kollégiumba. Leila össze pakolta cuccait és haza ment, én is renbe tettema szobát és kitaláltam, hogy mit viszek magammal a  hétvégére, hogy Holdacskám mellett lenni. 

Kicsit később felmentünk főzni Grace-el, utána beszéltem anyukámmal az online utcákon és az otthoniakkal, majd össze pakoltam dolgaim és vártam, hogy jöjjenek értem.

Mikor oda értünk, Holdacskám karjaiba repültem, vagyis egymás karjaiba repültünk. Csókot váltottunk és élveztük a nap további részében egymás társaságát. 


- Tudod, most már minden reggel melletted ébredek fel. - kacsinottam rá, de azért még hozzá tettem: - Pontosabban a következő három nap.

- Remélem, nem csak akkor. - csókolt meg és közben gyengéden, bár szenvedélyesen megölelt.

Nem tudom hogy is jutottunk el eddig, sokat hibáztam és még is itt vagyunk kéz a kézben, csók csókot váltva. Szép szavak, aggodalmak, hibák miket elkövettünk és félelem, amit átéltünk. De most már együtt és ez a legnagyobb kincsünk.

07. Múló percek..

"Meg találtam a legtökéletesebb tánc partnert,

két bal lába van, megbotlik,

mozdulatai felkavarják a környezetet,

de én bízom benne és az erejében,

tudom képes bármikor elkapni, megtartani.

Mindig velem mellettem táncol.

Ő a párom a parketten és az életben."

Múlnak a percek, napok, hetek hónapok peregnek... második félévet írjuk túl vagyunk egy kemény vizsgaidőszakon, egy még keményebb szorgalmi szakaszon és ismét a vizsgák következnek.. Májust írunk, hol szeszélyes tavaszi idő, hol záporos őszi máskor a forró nyári levegő váltakozik.

Talán az egész oly zavaros és ködös mint a lelki állapotom egy egy késői nap szakaszon. 

Sok idő telt el január óta, mikor a nagy The end véget ért, mikor a mesét lezártuk, de lehet csak lapoztunk egy pár oldalt, vagy nem elég figyelmesen olvastuk a tartalom jegyzéket. Mindegy meg tudtam azóta, hogy az idő talán az élet egyik legérdekesebb ajándéka és egyik legszebb kincse... nem tudhatjuk mennyit forog az óra, nem tudhatjuk mi mit követ, sőt... ha rossz elemet teszünk a szerkezetbe, vagy ha ép rosszul forgatjuk az elején a mutatókat minden felborul, minden változik... de olykor ép ezek a változások életünk legszebb formálói.

Hónapok teltek el, Holdacskával a kapcsolatunk fen maradt, szinte mindent megbeszélünk... megosztjuk egymással a történetet és nem csak az online utca fronton, hanem a valós utcaképben is...

John és én nem beszélünk, az egyedüli ember kivel nem beszélek... de igen... megcsaltam a családommal, a barátaimmal és a diplomámmal... mert sosem adom fel az álmaim és azokat akik fontosak nekem.

Tom... Tom... itt Jerry nem jön képbe ez nem az a mese... itt esetleg a hold és a nap fogócskázik egymással a csillagos égen vagy a virágos réten. Itt nem a jó és nem a rossz győz, itt az igaznak kell győznie... Ez a mese összetett és talán a történet végtelen.

Tommal találkoztunk sokszor, őszintén nem számoltam, mert élveztem minden percet és pillanatot amit egymás társaságába töltöttünk, aminek döntő többségét én beszéltem végig, de igyekeztem nem túlzásba esni. bár olykor sikerült. De ő tűrte, sőt még meg is jegyezte és akár hányszor mondtam el ugyanazt és zavarodottam bele a mondani valómba, sütöttem el béna vicceket vagy csak számomra mulatságos történeteket nevetett... velem nevettet, de az is lehet hogy rajtam.

Grace napról napra hallgatta a kis meséimet, a történeteimet az éppen aktuális találkozásunk után, vagy egy egy internet világában felmerülő beszélgetésünkkor... aztán rá jöttem... igen ez jóval több mint barátság... 

- Nem volt könnyű meghódítani téged. - nézett rám majd mosolygott és arca kellemesen megfeszült.

- Sosem lehet senkit teljesen meghódítani. - csókoltuk meg egymást. Ez az idő varázsa.

06. Mese, mese mátka...

"A mese az az ábécéskönyv,

 amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni".

Elkezdtem Gracenek mesélni és meséltem és meséltem, mint ahogy most is teszem hosszú idő után...

Elmeséltem Holdacskáról mindent, mint annak előtte John-ról meséltem. elmeséltem, hogy Tom rossz fiú volt, hogy cigizik és hogy rock zenét hallgat, elmeséltem, hogy ő milyen volt.... az a rossz fiú, ki képes belátni a hibáit és jó utat választ... én is jó utat akarok választani meséltem Gracenek és ő csak hallgatott és hallgatott. 

Annyi éjjel és nap telt el, ami hasonlóan zajlott Johnnal közelebb kerültünk egymáshoz... kedves volt velem, szeretett engem szinte már birtokolt... ez volt a baj.. én pedig Hold úrfit lefékeztem, megbeszéltük, hogy barátok maradunk... igazán jó barátok... Hamarosan megbeszéltünk mindent, persze Johnnak nem említettem a pizzás lovag, béka úrfi, hold barátom, mert féltékeny lett volna.... rettentő féltékeny. 

John és én végül egy párt alkottunk a mesénk valóra vált... de semmi nem tart örökké, itt nem a gonosz boszorkány vagy a sárkány, manók és egyéb fiktív mesehősök rombolták, akadályozták a mese, a valóság előmenetelét hanem mi. Ő és én...

Én is hibás voltam, szerettem a hőst a mesében, lovag volt, de nem enyém valami hiányzott, vonzott de ugyanúgy taszított...  nem szólt másról az együtt lét, mint mások és ő... ő és mások, sosem mi... mindig fontosabb volt mit gondolnak, ő mit érezz, ő féltékeny és mással nem beszélhetek... ez a birtoklás, mitől rettegek... 

Ő... miben volt hibás, ha őt kérdezzük semmiben, de ez nem is vitás.... 

Otthon voltam, otthon a családommal Mattel elmentünk önkénteskedni, majd a tevékenységünkről tettünk fel képet az internet végtelen világába, John kiakadt... féltékeny lett a legjobb barátomra, pedig akkor már négy hónapja voltunk együtt, de ő tízen évet akart kitörölni az életem azon barátságából. Egy fénykép... egy fénykép tette fel a pontot a bizonyos "i" betűre. 

Szakítottam vele.... a mesénk véget ért, a "The End" megjelent... a happy end csak ezután következett...

05. Békés Béka úr

 "Lehet léteznek hercegek,

akik béka bőrben élnek.

Lehet létezik a varázs csók,

és a hercegnőknek jut afféle mese,

 mikor meglelik a saját

béka testben lévő hercegük."

Mikor leszálltam a buszról nem láttam sehol Tomot, így elindultam a buszmegálló végébe és sétáltam egy keveset, majd a megbeszélt időpont előtt pár perccel elindultam a megfelelő irányba, ahonnan várható volt a srác érkezése. 

Láttam, ahogy egyre közelebb ér én integettem neki és köszöntem, de az ő ajkai nem mozogtak... gondolom a fülhallgató a fülében jobban elfoglalta, mint én... Kivette füléből a hangadó készüléket, amikor oda ért és köszönt.
- Szia!
- Szia, hát itt vagyunk! - mondtam, próbáltam nem  figyelembe venni az imént látottakat.
- Örülök, hogy találkoztunk ismét. - mondta egy mosoly kíséretében miközben a fülesét tette a zsebébe, ezt azért meg tehette volna az előtt is, hogy köszön nekem.... vagy meg lát, de mindegy. Nem akadunk fent az apróságokon. - Mit szeretnél csinálni?
- Igazából nem tudom. Te hívtál el, ezért azt gondoltam, hogy van is terved. - mondtam egy mosoly kíséretében.
- Mit szólnál egy sétához?
- Rendben van. - egyeztem bele, igaz a lábaim már így is fájtak az előző séta miatt, de nem szóltam és vártam mi sül ki ebből. Nagyon kedves volt, és valóban volt benne valami nagyon jól éreztem vele magam, de  inkább egy ezer éves barát volt mint, herceg... vagy talán nem a megfelelő idő, minden esetre megbeszéltük, hogy  még találkozunk és elmegyünk valahová. Tehát a következő randit...hihetetlen fiú. Túl jó, ahhoz, hogy ő legyen a hercegem. Pontosabban, hogy én legyek a hercegnője... a kérdés ki is van akkor béka bőrbe?
- Köszönöm a napot Napocska!
- Miért Napocska? - kérdeztem vissza.
- Mert ragyogsz. - éreztem, hogy elönt a pir, de megköszöntem neki a bókot és a napot, majd adtam puszit az arcára és ő is nekem.
- Köszönöm Holdacska, vigyázz magadra!- búcsúztam el tőle és felmentem Grace-hez a kolesz szobába. Hihetetlen, mikor más jobban zavarba van mint én, mikor igyekszik titkolni zavarát, mikor látom a szemében a gondolatokat, miket nem mer vagy nem tud elmondani... érdekes találkozás volt.. egekbe emelő találkozás esetlegesen a Hold és a Nap, ahogy egymáshoz susogtak...

04. Készülődés

"Hiszek a hercegekben,

hiszek a mesékben. 

Hiszek a jóban és

hiszek a rosszban. 

Hiszek a jók győzelmében.

Hiszem, hogy én lehetek

 a saját hercegem."

Elmeséltem Grace-nek a fejleményeket, amit természetesen megint nevetéssel jutalmazott.

- Ebből mi lesz...? - kérdezte, persze rázkódva a nevetéstől.

- Szeretném én is tudni. 

- Te fogod is... hm... egy fafaragó és és egy pizzás lovag... ki nyeri el a hercegnő szívét? - kérdezte.

- Nem tudom, elég a koldus lányéval gondolkodnom. - mosolyogtam diadalmasan, mire megfogadta a szemeit.Ez után még folytattuk  a beszélgetést, majd olyan egy óra tájba elmentem a szobámba és lepihentem, persze azért ez előtt felnéztem az online utcákba és válaszoltam minden üzenetre, ami a nagy világból érkezett. 

- Napocska, holnap egykor akkor láthatlak a buszmegállóban? - olvastam Tom üzenetét, kitt csak békés béka hercegúrnak hívok, amit ő is tud. 

- Igen. Ott leszek, és elfutni nem tudok, mert úgy is megismersz. - küldtem el egy vigyorgó arcocska kíséretében. Majd tovább olvastam a posta fiókomba érkező üzeneteket.

- Szia angyalka! Jól éreztem magam veled nagyon... remélem máskor is találkozunk és te is jól érezted magad a társaságomban. Azt hittem, hogy észrevehető lesz, hogy nem hallasz, de nem nagyon jól leplezed elvarázsoltál. - olvastam John sorait.Össze szedtem magam és válaszoltam: "Köszönöm szépen, örülök, hogy jól érezted magad. Én is jól éreztem magam".

Még írtam anyukámnak és válaszoltam két csoporttársam üzenetére is, majd kinyomtam a gépet. Soffia Masson már megint mibe keveredtél.

Másnap reggel beszéltem a hazaiakkal Matt-el is és anyával is.Nem meséltem el nekik, hogy már megint mi történik velem csak annyit, hogy jól vagyok, mint mindig. Tanulni fogok ma... ami igaz is... csak nem mindegy, hogy mit is tanulok... de hát nem vesszünk el a részletekben. Kitakarítottam a kolesz szobát elkészültem a randevúra.  Egy fekete nadrágot választottam a megszokott bakanccsal és egy barna felsővel, felkaptam a vastagabb kabátom. Felrajzoltam az arcom... lefordítva megcsináltam a szokásos sminkemet. Az után kivasaltam a hajam, majd lejelentkeztem a szomszéd Grace-nél.

- Várom a beszámolót, majd egy tizenkét óra múlva. - kacsintott.

- Nagyon vicces valaki... nem tudom miről is beszélsz... - reagáltam az előzőre, majd elindultam a kolesz lépcsői fele. Egyenes út vezetett az ajtóig, majd kicsivel görbébb járdán haladtam a buszmegállóig. Felszálltam a csoda járműre és megkezdődött az utazás....